gammo

kitchen & more

Ügyfélszolgálat: 06-70-603-9099
Nyitva tartás: 08:00-16:00 (H-P)

Blog

Déryné és a kolozsvári rakott káposzta

2022. 10. 12.

Déryné és a kolozsvári rakott káposzta

Déryné és a kolozsvári rakott káposzta 

A kolozsvári rakott káposztát nem csak az íze miatt szeretjük. A történetéhez köthető anekdota túl érdekes ahhoz, hogy figyelmen kívül hagyjuk. Így hát el is meséljük ezt a bájos kis gasztro-történetet. 

Déryné Széppataki Róza 

 

Schenbach Rozália néven látta meg a napvilágot a reformkor ünnepelt dívája. Jászberényben született, később magyarosított német nyelven csengő nevének pedig egyszerű oka van. A polgári származású lánynak osztrák patikus volt az édesapja. Apja halála után Pestre küldte őt édesanyja, hogy német nyelvet tanuljon. Ez a korszakban úgy valósult meg, hogy az illető egy anyanyelvi családnál szolgált vagy segédkezett. Ha például fiúról volt szó, akkor sok esetben a fejleszteni kívánt nyelvet anyanyelvi szinten beszélő családnál szállásolták el a középiskolás kisdiákot. Ott kapott kosztot és kvartélyt. Ilyenkor a középiskolát is az adott városban járatos nyelvek alapján választották a szülők a gyereknek. 

 

Róza esetében is valami hasonló lehetett a helyzet, de nagy eséllyel szolgálnia kellett a pesti szállásadóinál. A kézművesek is így tanultak a korban idegennyelvet: tanonc éveiket idegennyelvű családnál töltötték, hogy a soknyelvű Magyarországon minél jobban helytállhassanak később. Déryné Széppataky Róza is nagyon szépen helytállt ilyen téren, mert élete során a pesti német színházban is játszott, és klasszikus német darabokat is fordított magyarra. 

 

Rózának Pestről indult a karrierje, A pesti Hacker-házban egy színpad állt, és ő sok előadást megnézett ott, majd elhatározta, hogy színésznő lesz. Egy kis kitérő után itt kapott végül színésznői munkát. 1823-ban a már ünnepelt pesti színésznőt a kolozsvári színház szerződtette. Később az egész országot bejárta, és a korszak legismertebb és legszimbolikusabb színésznője lett. 

Kolozsvári rakott káposzta, nagyváradi rakott káposzta?

 

 

Mi történt Kolozsváron? Vagy Nagyváradon? A legenda szerint mikor híres színésznőként Erdélyt járta, akkor várta őt a kolozsvári alispán ezzel az étellel. Mások persze azt vallják, hogy mindez Nagyváradon történt. A lényeg, hogy az alispán tipikus erdélyi ízekből szeretett volna összeállítani egy jellegezetes ételt, és ebből lett végül a rakott káposzta. 

 

Hogy mit írt erről az ételről a színésznő, híres naplójában, amely kimagasló történelmi és kulturális érték? Azt mondja, hogy zsíros disznóbőrrel kibélelt fazékban rétegeztek savanyúkáposztát, karajt, csirkét és kolbászt. Majd összefőzték ezeket. Ezt a receptet fejlesztették később tovább. 

 

Hogyan készítsd el?

 

Ezt az ételt rengetegféle módon el lehet készíteni, hiszen a naplóbejegyzésből vett recept rengeteg lehetőséget rejt. Általában kolozsvári szalonna is kerül bele, hiszen így különböztetjük meg az egyszerű rakott káposztától. Már ha nagyon tradicionálisan szeretnénk elkészíteni. Bár van, aki csülökkel készíti. A lényeg, hogy rizst, darálthúst és savanyúkáposztát rétegezünk, és tejföl és valamilyen plusz hús kerülhet még a rakott ételre. 

 

Már csak az a kérdés, hogy miben készítsd el? Mi tudunk egy tökéletes eszközt, melyben lepirítod a hagymát és a húst, meg is párolhatod a rizst, végül pedig az összes alapanyagot rétegezve össze is sütheted ezt a hagyományos, rakott ételt. Ez az Innovagoods réz hatású 5 az egyben serpenyőszettje. Nézz meg róla egy videót itt. Ha nem tudod, hogy milyen eszközt használj, nézz szét edényeink között

 

Reméljük, ez a kis gasztronómiai időutazás meghozta a kedved ehhez a finom ételhez. A savanyúkáposzta különösen fontos étel ősszel-télen. Ráadásul a kolozsvári, nagyváradi vagy épp erdélyi rakott káposztát (nevezd ahogy szeretnéd) elkészítheted hagyományos módon, de egészségesebb formában is.

 

Hasonló cikkeink a témában: