Dinnye: kenyérrel vagy kenyér nélkül?

Rengeteg olyan tájnyelvi vagy helyi szóhasználat él, amiért hülyének nézik az embert az ország másik felén, pedig épp az ilyen kis különbségek teszik igazán izgalmassá a magyar nyelvet. Ez a változatosság az ételek elnevezésére különösen igaz. Ahogy az egyes ételek elkészítés módja, receptje is számos változatban fennmaradhat és fejlődhet párhuzamosan, úgy az eltérő nyelvi hagyományokkal rendelkező közösségekben más-más nevet kapnak ugyanazok a fogások vagy élelmiszerek. Érdemes csak az olyan, közismert példákra gondolni, mint a tócsni/lepcsánka, vagy az ezer nevű egres - vagyis pöszméte, köszméte (nálunk, Szabolcsban utóbbi). Sokan nem tudják, mi a kenyér fara, mit jelent a sercli, a dúc/dorc esetleg az árulkodóbb csücsök (a közös megfejtés: kenyérvég).

 

Ugyanígy a helyi, családi hagyományok és szokások mentén az ország egyik feléből nézve sajátos módon készítenek és fogyasztanak bizonyos ételeket. Ezek azok a megosztó kaját, amelyeknek a helyénvaló elkészítési módja életre szóló vitákat tud kiváltani, legjobb barátokat képes egymás ellen fordítani, családokat tud szétszakítani, néhányan egyenesen ölre mennek az igazukért. Persze itt sem a győzelem a fontos, hanem a gasztronómia és az ízlés sokszínűsége: mások vagyunk, másfajta ízeket preferálunk és különböző megszokások, beidegződések határozzák meg az életünket (vagy akár az ízlelőbimbóink működését).

 

A magyar konyhát egyébként is meghatározza néhány, külföldi szemmel furcsának tűnő dolog, mint pl. az, hogy szinte bármit képesek vagyunk tejföllel enni, vagy hogy sokak számára a vajas kenyértől a bolognaiig bármi elbír egy kis csípős paprikát. De ennél sokkal lényegesebbek a magyar konyhán belüli különbségek, amik általában a közízlés szerint össze nem illő dolgok együttes fogyasztásából adódnak. Nézzük, mik lehetnek ezek!

 

A házon belül végzett közvélemény-kutatásomból kiderül, hogy például a bundás kenyér porcukorral sokaknál hatalmas favorit (bár nálunk otthon kiskoromban csak „magában”, forró teával ettük, amit sokáig ki nem állhattam). De egy vonatkozó cikk, és a hozzá tartozó Facebookos villámfelmérés szerint a lekváros bundáskenyér is többeknek jelent megváltást.

 

Egy alkalommal, amikor egy ismerősömnek ecseteltem, régen mennyire szerettük a kacsazsíros kenyeret almával, kiderült, hogy ez gyerkőcként náluk is kivételes finomságnak számított. Mikor legközelebb ugyanezt valaki másnak meséltem, elkerekedett szemekkel nézett rám, hogy milyen már ez a két dolog együtt. Hát finom! Ugyanígy a vajas kenyér szőlővel páratlan ínyencségnek számított mifelénk ősszel, sőt, a szüleim számára máig magától értetődő kiegészítője az ebédnek/vacsorának/uzsonnának.

 

A káposztás tészta az egyik leggyakoribb társadalommegosztó példa: ez nem pont úgy édes-savanyú, mint a kínai fogások, de mindkét íz felfedezhető benne, már ha az ember a cukros - és gyakran borsos! - változatot preferálja.

 

_{Káposztás tészta (forrás: Nosalty)}

 

De a cukor állítólag sokaknál a lecsó egyik legfontosabb összetevője is lehet, egyesek pedig a krumplis vagy a túrós tésztára is tesznek, utóbbinál a szalonna mellé. Valószínűleg mindenkinek van olyan étkezési szokása, amit más nehezen fog tudni megérteni - néha még mi magunk sem értjük teljesen. Én például gyerekkoromban mindig körbeettem a tükörtojást, hogy a végén már csak a „sárgáját”, a legfinomabb falatot kelljen magamba lapátolni. Ott érthető módon a fehérjével szembeni ellenérzések irányították a kezemet, de arra már nem találok magyarázatot, hogy a borsólevesből miért mindig a borsót ettem ki először (amit egyébként nagyon szerettem), ha utána a nokedlis levet is ugyanúgy benyomtam. 

 

Viszont mivel most van épp szezonja, a többféleképpen fogyasztható ételek közül nem hagyhatjuk ki a görögdinnyét sem. A magyarságon belül állandó törésvonalat jelent, hogy a dinnyét ki hogyan szereti: kenyérrel vagy magában. Anélkül, hogy megpróbálnám eldönteni a vitát, be kell vallanom, hogy gyerekkoromban mi is kenyérrel ettük a dinnyét, lehetőleg finom, friss, ropogós kenyérrel, ami így nem csupán laktató volt, de a dagasztott kenyérnek hála különleges ízt is kapott. Azóta viszont már nem vagyok akkora dinnyerajongó. Ha mégis eszem, inkább magában szoktam, mert egyébként nagyon eltelít, de a kenyereseket továbbra is mélységesen megértem. Hát így.

 

Szeresse valaki kenyérrel vagy anélkül, minden dinnyerajongónak ajánljuk a gyümölcs kreatív felhasználását. Ebben jelenthetnek őrületesen nagy segítséget a BRON COUCKE zöldségpohár-készítők. Az eszközökkel igazán látványos és esztétikus kompozíciókat, zöldségpoharakat vagy kóstolófalatokat készíthetünk, bármilyen földi jó (krumpli, cukkini, dinnye, uborka, sárgarépa, fehérrépa) felhasználásával. Azoknak, akik nem csak a fogásokat, de a látványt is szeretik ízlelgetni, hasznára válik majd.