gammo

kitchen & more

Ügyfélszolgálat: 06-70-603-9099
Nyitva tartás: 08:00-16:00 (H-P)

Te megennéd a házi kedvencedet?

2017. 10. 16.

Te megennéd a házi kedvencedet?

A film egy fiatal lány, Mija, és az általa nevelgetett malac, Okja kapcsolatáról szól, amit egy gonosz élelmiszeripari vállalat fenyeget – nagyjából így lehetne röviden összefoglalni a történet cselekményt, de nem érdemes, mert ennél sokkal többről szól.

A koreai Joon-ho Bong rendező a forradalmak működésével foglalkozó, erősen társadalomkritikus Snowpiercer után ismét amerikai koprodukcióban, hollywoodi sztárokkal készítette el új filmjét. Az Okja úgy kezdődik, mint egy ártatlan családi sztori, pedig gyerekfilmnek azért durva lenne. A világban egy élelmiszeripari nagyvállalat felfedez egy új óriásmalac-fajt, amelynek legígéretesebb példányait profi tenyésztőkhöz küldik, hogy megnézzék, 10 év múlva melyik lesz a legszebb és legnagyobb, és persze a legízletesebb.

Gyerekfilmnek azért durva lenne.

A rövid, vészjósló bevezetőt hamar elfelejtjük, hála a folytatásnak, amelyből megismerhetjük, milyen háborítatlan idillben él együtt a Dél-Koreába küldött malac, Okja, és gazdája, a pici Mija. A béke azonban nem tart sokáig, a kis farmon hamarosan felbukkan az élelmiszermulti, hogy magukkal vigyék a kislány imádott malacát, így a mesének máris vérre (na és húsra) menő tétje lesz.

A történet végig feszes, izgalmas, tele meglepő fordulatokkal és ritmusváltásokkal. A koreai filmekre egyébként is jellemző átgondolt szertelenség is tetten érhető, például a film műfaját tekintve, ami furcsa, ám jól működő hibrid: családi vígjátékként indul, majd hirtelen akciófilmbe csap át, később viszont megrázó, szinte horrorisztikus jelenetekkel is kiegészül. A történet forrása mégis inkább egy melodrámai alaphelyzet, csak itt egymástól elszakított szerelmesek helyett egy kislány és imádott házi kedvencének sorsáért izgulhatunk.

A filmben rengeteg utalás tetten érhető. Rögtön a Mija és Okja kapcsolatát bemutató képsorok a nagy mesélő, a japán Hayao Miyazaki Totoro – A varázserdő titka című animációs filmjét idézik. Később egy üldözési jelenet végén a hatóságok altatólövedékeit esernyőkkel hatástalanító békés terroristák lassított, lírai zenére vágott jelenete mintha a ’67-es diáktüntetések idején a sorfalat álló, és a katonák puskacsövét virággal díszítő hippik ikonikus fotójára utalna. De a Mijával a parádé előtt titokban találkozó ökoterroristák vezére is olyan eleganciával hagyja el a kislány szobáját, majd veti le néhány mozdulattal az álruháját, mintha egy Bond-filmből leste volna el.

Flower Power 1967-ből

Ám a film legfőbb teljesítménye mégsem az utalások gazdag rendszerében vagy a filmnyelvben keresendő, hanem abban a különleges szenvedélyben, amivel még a legnagyobb húsimádókat is képes elgondolkodtatni. Nem véletlen, hogy az Okja címszereplője egy ilyen furcsa lény – egy szupermalac – aki egyszerre tud újszerű, végtelenül szerethető és behelyettesíthető lenni, egyaránt szimbolizálja a házi kedvenceket és a haszonállatokat. Ebből következik a film egyik fontos üzenete: a haszonállatok akár házi kedvencek is lehetnének, csak épp a háziasításkor messze nem voltak annyira szerencsések, mint a kutyák és a macskák. A varázslat abban rejlik, hogy a film során érzelmileg közel kerülünk egy élőlényhez, akit vágóhídra visznek, majd a végén feltesszük magunknak a kérdést: oké ez így vagy sem? Persze a film segít, és a választ határozottan érezteti, de közben mégsem demagóg, csak bemutat egy, a fogyasztás során kevésbé érvényesülő nézőpontot. Kapitalizmuskritikája elsősorban nem is a húsfogyasztás, sokkal inkább a kegyetlen tömegtenyésztés ellen irányul.

Erényei ellenére az Okja mégsem fog osztatlan sikert aratni, ahhoz nem elég közönségbarát, és az európai néző számára idegen, dél-koreai motívumok sem teszik könnyen fogyaszthatóvá, kezdve a túljátszott, ripacskodó figurákkal (akik inkább csak modellek, tipikus karakterek paródiái – mint a jó szándékú, de képmutató cégvezér; a gonosz iker vagy a bukott sztáridomár), az érthetetlenül béna rendőrökön át egészen az infantilis humorig.

Remélhetőleg azért szélesebb közönséghez is eljut majd a film, bár ennek kisebb a valószínűsége, mivel nem a hagyományos stúdióforgalmazásban jelent meg. Mozivásznon nem is lehet találkozni vele, viszont a Netflix streaming szolgáltatásán keresztül elérhető, szóval, akit meggyőzött a történet, és van Netflix-előfizetése, online bármikor megnézheti.

Végezetül a film trailere: