Kipróbáltuk: REENCLE otthoni komposztáló
2023. 11. 01.
Néhány hónappal ezelőtt olvashattak arról, hogy alaposabban kipróbáltuk a SAGE elektromos komposztáló gépet. Abból a cikkből kiderült, hogy a készülék valójában nem igazi komposztot készít, hanem ún. ökocsipszet, amit pihentetni és földdel összekeverni kell ahhoz, hogy hasznosítani tudjuk.
Mit szólnának ahhoz, ha azt mondanánk: létezik már olyan készülék is, amely egyből azonnal felhasználható komposztot készít a konyhai hulladékból? Nos, nagy örömmel újságoljuk el, hogy már Magyarországon is elérhető az a világújdonság, ami még egyszerűbbé teszik ezt a folyamatot!
REENCLE: a valódi komposztáló
Nagyjából három hete valós körülmények között, a saját konyhánkban teszteljük, és a gép minden szempontból felülmúlta az elvárásainkat. Először is, teljesen hang nélkül dolgozik, mellette akár aludni is lehetne. Másodszor pedig - mivel gyorsan lebontja a zöldségeket, gyümölcsöket - a 14 literes óriási tartály tényleg nagyon lassan telik meg, nálunk ez a három hét kellett hozzá, hogy először üríteni kelljen.
De hogyan működik?
A REENCLE komposzt gép működése nagyon egyszerű, egy nagy keverőlapáttal folyamatosan forgatja a belehelyezett konyhai hulladékot. Gyárilag tartalmaz olyan mikroorganizmusokat, amelyek szépen lassan lebontják a szerves anyagokat, így azok elég gyorsan (a gyártó 2-24 órát mond, de a valóságban legyen inkább 12-24 óra alatt) komposzttá válnak. Az elkészült anyagot pedig egyből felhasználhatjuk növényeink talajának feljavításához.
A használat legfontosabb része, hogy amikor megtelik a tartály, akkor nem az összes komposztot vesszük ki, hanem legfeljebb a felét. Így a mikroorganizmusok nagy része megmarad és tovább tud szaporodni, feldolgozva az újabb és újabb konyhai maradékokat.
Mi mehet ebbe a beltéri komposztálóba?
Alapvetően minden lebontható konyhai hulladék: mi leginkább gyümölcsök, zöldségek és tojások héját, megmaradt készételeket (hús, sajt, halcsont, kenyér), és kávézaccot öntöttünk bele, emellett bekerültek még az elszáradt vagy más okból levágott virágok, növények is (kivéve a beteg növények).
De leginkább a sütés-főzéshez felhasználat alapanyagokat, illetve a megmaradt ételeket öntöttük a tartályba, a következő képen például egy borsóleves maradék szárazanyag-tartalmát látják.
Fontos megjegyezni, hogy ez a készülék nem aprít, vagyis érdemes valamennyire feldarabolni a hulladékot behelyezés előtt. Nem kell nagy dolgokra gondolni, de például egy citrom héja ne egészben menjen bele, hanem félbevágva, hogy könnyebben le lehessen bontani. Hasonlóképpen figyeljünk az arányokra is, mehet bele hús és hal maradék, de az egész tartály tartalmához képest legyen nagyon kevés az ehhez hasonló anyagokból, hogy a kész komposzt felhasználhatósága is optimális legyen.
Ha ezeket az alapvető és egyszerű szabályokat betartjuk, akkor szép száraz és tápanyagdús komposztot kapunk, amely már használatra kész, vagyis rászórhatjuk növények talajára vagy összekeverhetjük földdel új növény ültetéséhez. Igazából ez a legnagyobb előnye még a kültéri komposztáláshoz képest is - nincs szükség további műveleletekre, nem is lehet elrontani.
Ha a tartályt nem ürítjük ki teljesen, hanem mindig csak kiveszünk a kész komposztból, akkor a mikroorganizmusok a végtelenségig működni fognak, vagyis nincs szükség a starter kultúra újbóli megvásárlására.
Jobb, mint más beltéri komposztáló megoldások?
Előnyök a SAGE elektromos komposztálóhoz hasonlítva:
- azonnal felhasználható komposzt készül, nem kell pihentetni, földdel keverni, stb.
- jóval nagyobb tartály (14 liter a 2 liter helyett) ami nagyon lassan telik meg
- gyakorlatilag hangtalan működés.
Előnyök a nem elektromos komposztálókhoz hasonlítva
- nem kell újból és újból megvásárolni hozzá a lebontáshoz szükséges mikroorganizmusokat tartalmazó starter kultúrát
- szagtalan
- nem képződik folyadék, száraz komposzt készül
Jobb ez a módszer, mint a hagyományos kültéri komposztálás?
Az egyértelmű, hogy az emberek többségének nincs lehetősége a kertben komposztálni, mivel vagy kertje nincs, vagy tudása/energiája. Aki pedig a kertjében komposztál, az pontosan tudja, hogy folyamatosan foglalkozni kell a komposzt halommal, szelllőztetni, átforgatni, figyelni arra, hogy megfelelően érjen, egyszóval nem lehet csak úgy magára hagyni. A komposztálóba szánt hulladékkal sem fogunk naponta többször kimenni a kertbe, minden alkalommal földet szórni rá, stb.
A REENCLE otthoni komposztáló gép viszont nem foglal sok helyet, kéznél van a konyhában, és megfelelően feldolgozott, azonnal felhasználható komposztot gyárt. Ezért még azoknak is ajánljuk, akiknek van kertjük, csak éppen a komposztálás fáradságos munkájához nincs kedvük vagy energiájuk.
Összegzés
A tapasztalataink alapján a REENCLE komposztáló sokkal jobban illik a mindennapi felhasználási igényeinkhez, mint a SAGE hasonló gépe. Elsősorban azért, mert a 14 literes tartályát nem kell állandóan üríteni, ahogy sütünk-főzünk, megy bele minden folyamatosan, összeesik, keveredik, mindezt csendben és szag nélkül. A másik ok pedig az, hogy a feldolgozás után azonnal felhasználható komposztot kapunk, nem pedig ökocsipszet, amivel még plusz feladat van, mielőtt hasznosítani tudnánk.
Mindenkinek nagyon ajánljuk tehát ezt az elektromos komposztáló gépet. Rendeljék meg a készüléket még ma és néhány napon belül már látni fogják Önök is, milyen óriási segítséget nyújt a konyhában!
Ha pedig kérdésük van otthoni komposztálással vagy a készülékkel kapcsolatban, írjanak bátran, Ügyfélszolgálatunk válaszol minden megkeresésre!
Gábor
Frissítés [2024. december]
Ez a komposztálót azóta is folyamatosan használjuk, most már nem is nagyon tudnám elképzelni az életemet nélküle. A tapasztalat az, hogy ha minden komposztálható zöldhulladékot bedobunk a gépbe, akkor egy 20 literes virágföldes zsák kb. három hónap alatt telik csak meg - ennek a tápanyagdús komposztnak pedig nagyon örül a kerttel rendelkező kollégám! :)