gammo

kitchen & more

Ügyfélszolgálat: 06-70-603-9099
Nyitva tartás: 08:00-16:00 (H-P)

Hogy lettek hurkások a debreceniek?

2018. 11. 28.

Hogy lettek hurkások a debreceniek?

Előrebocsátom, hogy senkit sem akarunk megsérteni, jómagam mint a cikk alkotója büszkén vállalom a tirpák gúnynevet, ugyanis Szabolcs-Szatmár-Bereg megyéből származom, és az ezzel járó hagyomány nagyon is az identitásom részét képezi.

Bár én soha nem voltam nagy meccsrejáró - pedig fociztam is, ifista koromban védtem a mennyei megyeiben (!) - több ismerősöm és barátom is rendszeresen járkált Szpari-meccsekre, amikor a Nyíregyháza - korábbi nevén Nyíregyháza Spartacus - játszott más csapatokkal. Ilyenkor különleges csemegének ígérkezett, amikor a szomszédos hurkásokkal vagy civisekkel (értsd: debreceniekkel), vagy a diósgyőriekkel (értsd: miskolciakkal) játszott a csapat.

Hurkások és tirpákok rivalizálása a fociban állítólag a ’20-as évei óta tart. Előtte Debrecen fő riválisa Nagyvárad volt, de a trianoni szerződést követően Nyíregyháza lett az új ellenpólus, és így az új ellenfél. Dudlák Tamás témába vágó dolgozatából például kiderül, hogy a korabeli, gúnyosnak szánt „tirpákok” elnevezés a nyíregyháziak szlovák eredetére utal. Ekkoriban a szabolcsiak mániákusan hittek abban, hogy a "hurkások" - akiknek a neve a debreceni pároskolbászra vezethető vissza - el akarják nyomni őket, ami nagyban hozzájárult a két szurkolótábor közti ádáz ellentéthez.


Hurkahimnusz a '80-as évekből

A foci mellett katonai szlengben is találni nyomait a hurkások elnevezésnek, a Debreceni Egyetem honlapja szerint például Debrecenből vagy Hajdú-Bihar megyéből származó katona a hurkás. Más források a vasutasszlenget emlegetik: a MÁV-osok a mozdonyvezetőt becézték aszerint, honnan érkezett – így lett a debreceni hurkás, a nyíregyházi tirpák.

Ennyit a hurkásokról, reméljük a fenti összefoglalónk érdekes és kimerítő volt. Akinek ezzel meghoztuk a kedvét egy kis házi készítésű hurkához - méghozzá prémium minőségű hurkához! - annak a Maxima elektromos hurka-kolbász töltőjét ajánljuk a házimunkához, amivel nincs többé fáradtságos tekerés, a mennyei hurka automatikusan omlik alá az eszköz segítségével. A végeredmény profiknak és amatőröknek is ízleni fog.