gammo

kitchen & more

Ügyfélszolgálat: 06-70-603-9099
Nyitva tartás: 08:00-16:00 (H-P)

Így kell zabálnivaló zabkását csinálni

2018. 01. 23.

Így kell zabálnivaló zabkását csinálni

 
Ígéretünkhöz híven, folytatjuk konyhai tesztelős sorozatunkat, és ezúttal azt néztük meg, milyen kását készíthetünk az Ankarsrum müzlikészítő fejrészének segítségével az egyik legnépszerűbb reggelizőgabonából, a zabból. 
 
De miért éppen zab?
Zabpehely, zabkása - ha tejjel felöntött reggeli finomságra gondolunk, ez a két megoldás jó eséllyel az elsők között fog eszünkbe jutni. Pedig a múlt héten bizonyítottuk, hogy búzából vagy akár rizsből is lehet hasonlóan finom reggelit készíteni, a zab mégis valamiért népszerűbb a többi gabonánál.
 
Tény, hogy a magyar kultúrkörben a zabnak egyébként is kitüntetett szerepe van, több szólásban, közmondásban szerepel ez a gabona, ezen a téren talán csak a búza versenyezhet vele: zabszem van a fenekében; zabkenyér is jó annak, aki hozzászokott; zabot hegyez; zabos lett stb. Részben talán azért is alakulhatott így, mert ugye lovas nemzet a magyar, ennél fogva jó pár szólásunk a lovakhoz kötődik (és köztudottan a lovak kedvenc eledele a zab), a többi szólásunk közül pedig sok a földművelésre, növénytermesztésre, állattenyésztésre vonatkozik, mert ugye földműves nemzet is a magyar.
 
De elég csak a zabál kifejezésre gondolnunk, ami szláv eredetű szó, gyökerei a szerb-horvát, szlovén zobati (‘zabot eszik’), és a szlovák zabať (‘magot szemelget’) kifejezésekhez nyúlnak vissza.
 
Még a Zabhegyező magyar fordításának címébe is belekerült a zab, pedig az eredetiben a rhy vagyis rozs kifejezés szerepel (az angol eredetihez ezért is hűbb a regény új fordításának címe, amely a magyar fülnek kissé talán idegenül csengő Rozsban a fogó lett). Egyszóval a magyar nyelvet használva lépten-nyomon zabba botlunk.
 
Így nézett ki a szemes zabunk.
 
Na, de a rövid kultúrtörténeti kitérő után kanyarodjunk vissza a táplálkozáshoz, és a zab jótékony élettani hatásaihoz. A Webbeteg.hu szerint "hazánk étkezési szokásait figyelembe véve érdemes lenne növelni az étrendben betöltött súlyát, mivel rendkívül egészséges, és rendszeres fogyasztása számos hosszú távú előnnyel jár.” Más gabonákhoz képest például több fehérjét és zsiradékot tartalmaz, emellett fontos vitaminok és ásványi anyagok találhatóak benne, így többféle B-vitamin, E-vitamin, zsírsavak, kalcium, magnézium, alumínium, cink, foszfor, kálium és vas.
 
Jótékony hatásait hosszasan lehetne sorolni, a legfontosabbak, hogy kiváló rost- és szénhidrátforrás, természetes értágító, csökkenti a vér koleszterinszintjét, hosszú távon pedig csökkentheti a szívroham és a stroke kockázatát. Lassítja a cukor felszívódását és rosttartalmának köszönhetően növeli a jóllakottságérzetet, így kevesebb kalóriával is kibírjuk a nap végéig. Ennyit az egészségről, most nézzük, mi mire mentünk vele a konyhában!
 
A múlt hetihez hasonló elánnal és lelkesedéssel, de a korábbi tapasztalatokból okulva talán kissé tudatosabban kezdtünk neki az új próbának. A nyerő csapaton ne változtass elvet szem előtt tartva a legutóbb bevált szemes búzával azonos márkájú zabot vásároltunk, majd munkához láttunk: immár rutinosan állítottuk össze a gépet, és vártuk, hogy a fejrész alá helyezett tálka megteljen a pehelyfinomságúra préselt zabdarabokkal. Nagyobb tempóra állítva a gépet ez kb. 1 percet vett igénybe, és már jöhetett is az ízesítés, illetve a tej.
 
Az alapanyagok felhasználás előtt...
 
Ezúttal kezelhetőbb adagot készítettünk, nem tömtük tele zabbal a tálat, hagytunk helyet a többi hozzávalónak is. Rövid töprengés után az alma, a mazsola és a csoki mellett döntöttünk, nehogy úgy járjunk, mint a kissé alulízesített búzamüzlinkkel. 
 
A legutóbbi alkalommal nem emeltük ki külön, de meleg tejjel érdemes készíteni a müzlit/kását, azon túl, hogy így a csokiadalék is szépen beleolvad a reggelinkbe, a gabona is sokkal jobban megpuhul, és kellemesebb, könnyebben fogyasztható állagot ölt.
 
...és az elkészült reggelink.
 
És ami a végeredményt illeti: az ízesítéssel jól számoltunk, a csoki nagyon jót tett a kásánknak, egy édesebb, kellően gyümölcsös reggelit kaptunk anélkül, hogy cukroztuk volna. Ráadásul, mivel mogyorós csokit raktunk bele, nemcsak az íze lett jobb, de a földimogyoró gazdagabbá is tette.
 
Összességében a zabkását sikerült jobban eltalálnunk, mint a múltkori reggelit, így egy ízletes és kiadós ételt kaptunk néhány könnyen beszerezhető alapanyagból. Ez a pofonegyszerű mutatvány is jól példázza, mennyire gazdagon variálható a gépünkkel a müzli-/zabkásakészítés. A különböző hozzávalók, illetve az Ankarsrum eszközeinek segítségével így lényegében bármilyen ízesítésű reggelit elkészíthetünk magunknak.