gammo

kitchen & more

Ügyfélszolgálat: 06-70-603-9099
Nyitva tartás: 08:00-16:00 (H-P)

Így lettem kétbalkezes kuktából sztárséf!

2018. 12. 29.

Így lettem kétbalkezes kuktából sztárséf!

Az új dolgokra nyitott embernek gondolom magam, de a főzőkurzusoktól mindig is ódzkodtam kicsit. Élesben, hibátlanul lefőzni egy ismeretlen menüt egy csapat idegen szeme láttára, hát ez nem az én világom.
 
Aztán most karácsonyra egy főzőkurzusra szóló páros jegyet hozott a Jézuska. A kurzusra a Chefparade Főzőiskolában kerül sor, ahol egy újévi menü elkészítése várt ránk. Erre már én se mondhattam nemet, elmentem hát, hogy leszámoljak a fenti előítéleteimmel, ami - nyugodt szívvel mondhatom - egész jól sikerült. De ne szaladjunk ennyire előre!
 

Innen indultunk
 
A főzés-evés reggel 9-től délig tartott. Azért írok főzés-evést, mert az elkészült finomságokat még ott melegében meg lehetett kóstolni vagy épp behabzsolni, kinek hogy. Mi reggeli nélkül másfél fogásig bírtuk, a többit hazavittük nehezebb időkre, két étkezésre is bőven elég volt. 
 
 
Ami a menüt illeti, olyan tradicionális újévi hozzávalókból dolgoztunk, mint a lencse vagy a sertéskaraj. Előételként mustáros lencsesalátát készítettünk füstölt libamellel. Ehhez előfőzött lencsével dolgoztunk, igazából csak a saláta összekeverése, fűszerezése és tálalása volt a feladatunk.
 
Amíg mi ezen ügyködtünk, a séf előkészítette a méretes karajszeleteket - ezzel nekünk nem is volt dolgunk, talán majd legközelebb, egy haladó kurzuson. Itt annyi történt, hogy az előfőzött karajokon bemetszette és felkockázta a bőrt (beirdalta), olajjal és fűszerekkel bedörzsölte a húst, serpenyőben elősütötte a karaj minden oldalát, majd betette a sütőbe. 


Miután az előételt bepusziltuk, jöhetett a főétel: a malackaraj mellé hagymás törtburgonyát és hozzá narancsos, párolt lilakáposztát csináltunk. 1,5 óra alatt hipp-hopp meg is voltunk vele, addigra a karaj is megsült, így egy többszintes, ízében is komplex főételt kaptunk. Az emeletes finomság látványában is megkapó volt, az egész kompozíciót megkoronázó karajszeleteket ropogós pörc díszítette.
 
Hogy ezt némi desszerttel is lekísérjük, mákos gubát is készítettünk vaníliasodóval. A végeredmény itt se lett kevésbé mennyei, de ebből már tényleg csak csipegetni bírtunk:
 
 
A végén azzal az érzéssel vettük le a kötényt, hogy éttermi minőséget produkáltunk. Erős kontrollal persze, hisz a legbonyolultabb és legidőigényesebb munkafolyamatokat megspórolták nekünk, de így is magunkénak érezhettük a végeredményt. Szóval kicsit olyan volt, mintha 3 órára sztárséffé változtam volna, pedig otthon a rosszabb napjaimon inkább egy kétbalkezes kuktát idézek. 
 
Szerencsére a Tre Spade 7 literes hurkatöltőjével kurzusok nélkül is bárki sztárhentesnek érezheti magát, főleg akkor, ha újévi malacságokról van szó! Különösebb konyhai előismeretekre sincs szükség hozzá, hisz a töltő elvégzi a munka oroszlánrészét, mi pedig önfeledten élvezhetjük a végeredményt. Hurkában-kolbászban gazdag Boldog Új Évet kívánunk mindenkinek!