Gammo történetek: a szállítótól a logisztikai vezetőig
2024. 03. 19.
2017 augusztusa óta ismerem a Gammo-t. Akkor még egy külsős cég által szállítottam nekik rendszeresen.
2018 augusztusában kaptam a felkérést, hogy lenne-e kedvem velük dolgozni. Mivel a cég tevékenységi köre és a beszállításokkor megismert, itt dolgozó kollégák szimpatikusak voltak, ezért egyből igent mondtam.
Azóta eltelt közel hat év és a mai napig nem bántam meg a munkahelyváltást. A hagyományos áru bekészítés, be- és kiszállítással kezdtem, mára már egy szuper logisztikus csapatot is koordinálok. Kollégáimmal mindig arra törekszünk, hogy a megrendelt termékek időben és sértetlenül kerüljenek a vásárlóinkhoz a maximális elégedettségük érdekében.
A Gammo nem csak egy munkahely. A kollégákkal egy olyan csapatot alkotunk, ahol a néha keményebb munkanapok mellett még közös szabadidős programot is tartunk, az emelkedett adrenalint ping-pong vagy darts versennyel, máskor bringatúrával, esetleg palacsinta sütéssel vagy grillezéssel vezetjük le.
A ping-pongot és a dartsozást a cég székhelyén tartjuk, ilyenkor általában nagy a versengés.
Időjárástól függően rendszeresen részt veszünk a fővárosban szervezett Bringás Reggeliken, ilyenkor szinte mindenki bringával érkezik a Szabadság hídhoz, innét közösen tekerünk be a munkahelyre. Máskor a bringások kedvenc útvonalait tekerjük végig a Dunakanyarban, a Duna mindkét oldalán. Ilyenkor szép helyeken tekerünk, újabb és újabb helyeket fedezünk fel. A bringás túráink általában az Ebihal Büfében végződnek, itt egy kis frissítő után indulunk haza.
A kolbásztöltés és a grillezés már szinte hagyomány a cégnél. Ilyenkor mindenki kiveszi a részét a munkából, utána egy közös vacsorával és bulizással zárjuk a napot.
Az évek folyamán egy fantasztikus csapat kovácsolódott össze, rengeteg új dolgot tanultam és sok új kihívással találkoztam.
Soha nem gondoltam volna, hogy létezik olyan munkahely, ahova tényleg úgy jár dolgozni az ember, mintha nem is munkába menne.
Kapcsolódó termékeink
GAMMO nyeles serpenyő 1.5 literes 20x4cm
6.274 HUF(4.940 HUF + ÁFA)
GAMMO Chafing tál GN 1/1 - 9 literes
16.891 HUF(13.300 HUF + ÁFA)
GAMMO hűthető italadagoló csappal - 8 literes
24.130 HUF(19.000 HUF + ÁFA)
GAMMO kerek chafing tál roll top fedővel - 6 L
32.817 HUF(25.840 HUF + ÁFA)
GAMMO hasábburgonya vágó - Deluxe
33.782 HUF(26.600 HUF + ÁFA)
2026.03.09.
GAMMO elektromos olajsütő 6 literes
35.230 HUF(27.740 HUF + ÁFA)
2026.03.09.
GAMMO húspogácsa nyomó 100mm
38.608 HUF(30.400 HUF + ÁFA)
GAMMO kontakt grill - bordázott
41.021 HUF(32.300 HUF + ÁFA)
2026.04.30.